Változó regionális identitás – átalakuló helyi társadalom (2004–2006)

A kutatás célja: az empirikus társadalomkutatás módszereivel megvizsgálni, hogy a jelenlegi magyar társadalomban milyen szinteken zajlik a regionális átalakulás, egy sajátos lokális-regionális identitás létrehozása, milyen új, Nyugat-Európából érkező szereplők, milyen szándékokkal és értékekkel vesznek részt ebben a folyamatban, milyen konzekvenciái vannak a migránsok jelenlétének a régiók fejlődését illetően, az ottani életminőség vonatkozásában. A kutatás az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok pályázatának köszönhetően valósult meg 2004-2006 között.

 

 

 

A kutatás célja az empirikus társadalomkutatás módszereivel megvizsgálni, hogy a jelenlegi magyar társadalomban: (a) hogyan, milyen szinteken zajlik a regionális átalakulás, egy sajátos lokális-regionális identitás létrehozása, (b) milyen szereplők, milyen szándékokkal és értékekkel vesznek részt ebben a folyamatban, (c) milyen konzekvenciái vannak e folyamatoknak a régiók fejlődését illetően, az ottani életminőség vonatkozásában.

 

A kutatás témája, elérendő célja és a kutatás terve

A jelenleg újjáalakuló Európában két, egymással is kapcsolatban álló társadalmi-kulturális folyamat zajlik, amelyek esetében fontos szerepet játszik a térbeliség. Az egyik az utóbbi évtizedben felerősödött, s már a közép-európai országokban is jelentkező migrációs folyamat, a földrajzi tér jelentette kötöttségek, determinációk legyőzése. Az amerikai antropológus, Arjun Appadurai a modern társadalmak egyik legfontosabb ismérvének a tértől való függetlenedést tartja, azt a folyamatot, hogy a tömeges migráció következtében egész embercsoportok hagyják el tradicionális helyeiket. Míg korábban egy csoport identitását létrehozó tájnak az etnikai terek számítottak (ezek a többé-kevésbé stabil közösségek a szülőföld, a lakóhely és másfajta lokális megkötöttségek alapján szerveződtek), addig mára a helyzet gyökeresen megváltozott: azok a helyek, ahol az individuumok identitásukat feltöltik, egyre kevésbé esnek egybe az aktuális életterekkel - s ezért az „otthon” fogalmával jelölt térbeli entitás növekvő mértékben virtuálissá válik.

A migrációs tendenciák és attitűdök a kelet-európai politikai rendszerváltozás óta paradigmaváltáson mentek keresztül: a politikai és gazdasági okok helyett/mellett Nyugat-Európában az élmény, a változatosság/másság, a „jó közérzet“, a kihívás vagy a kaland motivációi dominálnak, s egyre központibb szerepet játszik a „jól működő” intézményekkel túldifferenciált társadalmaktól való „menekülés“. Másrészt egyre szélesebb spektrumon mozog a migráló személyek életkora: amíg eddig elsősorban „fiatal“, keresőképes korban járó (vagy még annál is fiatalabb) emberek alkották a migránsok nagy részét, addig ma már egyre dominánsabb a migráció az életút “nyugdíjas“ szakaszában is. A Nyugat-Európából a posztszocialista kelet-európai országokba irányuló migráció a nyugat-európai társadalomtudományi szakirodalomban egyelőre alig tárgyalt terület.

A másik nagyon markáns folyamat egy erőteljes - kulturálisan megalapozott és történetileg legitimált - regionalizálódás. A ‘régió’ kétségkívül divatfogalom: napjaink politikai/államigazgatási diskurzusainak éppúgy része, mint a mindennapi élet világának, s a társadalomtudományos - szociológiai, néprajzi, kulturális antropológiai - kutatások is mindinkább felfedezik maguknak ezt a korábban más tudományágaknak átengedett területet.

A régió előtérbe kerülésének van egy másik, a mindennapi élethez kötődő aspektusa is: a modernség felgyorsult és a globalizáció által homogenizált világában mind nehezebb a személyes identitás előállítása és megjelenítése. Ugyanakkor a kommunikációs aktusok, stratégiák vizsgálata arra a következtetésre vezet, hogy a 20-21. század fordulóján az identitás felépítésében nagyon is fontos szerepet játszanak különböző fokú identifikációk egy adott hellyel, valamely vidékkel, esetleg egy távolabbi régióval. Ezeken a strukturált belső tereken – a régiókon – belül sokkal intenzívebbek a kapcsolatok, sűrűbb szövésű a mindennapokat konstituáló kommunikációs háló; a lokális kulturális örökség olyan releváns szimbolikus eszköz, amely új formákban ugyan, de az egységesülő Európában a globalizálódó világban is alkalmas a közös emlékezet, a kollektív identitás megteremtésére.

A kutatás fő dimenziója a régióképződés, regionalizmus, a regionális identitások kialakulásának egy eddig viszonylag elhanyagolt területére, a kultúra szférájára irányul, hiszen a régiók nem egyszerűen földrajzi, gazdasági vagy éppen közigazgatási egységek, hanem kulturálisan formált és történetileg legitimált lokalitások, amelyek a kulturális identitás és egy területhez való tartozás új mintáit kínálják fel az egyes individuumok és társadalmi csoportok számára. Magyarországon is mindinkább megfigyelhető az a folyamat, hogy egyre több területi egység igyekszik magát kulturális értelemben régióként megfogalmazni, s ezt a – különböző módokon, más és más szereplők által létrehozott, megteremtett – kulturális örökséget gazdasági és politikai tőkébe konvertálni. A vizsgálat három, egymástól erősen különböző, tudatosan kiválasztott és összehasonlítható, konkrét földrajzi tér példáján keresztül vizsgálja, milyen előfordulási módjai vannak ma Magyarországon a regionalitásnak. Ez a három terület a következő:

a) a Balaton-felvidék – ahol már nagyon korán, a 80-as évek elején elkezdődött egy olyan (főként értelmiségiek által katalizált) – társadalmi-kulturális folyamat, amelynek egyik fő szeletét éppen a kulturális örökség (konkrétan a népi kultúra, építészet) újrafelfedezése és önálló, regionális sajátosságként való definiálása jelentette;

b) a Boronka-régió (Somogy megye) – ahol főként a 90-es évek közepétől jelentkezett egy erőteljes törekvés, amely a környezet- és természetvédelem értékei mentén próbálta az adott terület regionális sajátosságát létrehozni;

c) Dél-Baranya – ahol a történelmi múlt mellett a határ közelsége és a külföldi tulajdonosok nagy száma jelenthet olyan speciális többletet, amelyre ráépülhet a regionális sajátosság kialakítását célzó törekvések.

 

A kutatás ezeken a földrajzi területeken az alábbi konkrét kérdésekre keresi a választ:

a) milyen eszközökkel történik meg a regionális kulturális örökség és történeti hagyomány megteremtése;

b) milyen politikai és kulturális kísérletek történnek egy sajátos regionális identitás megteremtésére, és hogyan kerülnek ezek az identitásmodellek az adott régió mindennapi életében bevezetésre;

c) milyen szimbolikus eszközökkel történik az adott régió összekapcsolása Európával mint egy sajátos politikai, kulturális egységgel.

 

Kutatásvezető: Járosi Katalin

A kutatás eredményei egy kiállítás (A megtalált falu, 2006. május 15.) keretében kerültek bemutatásra. (Részletek.)


Képek a kutatás helyszínéről:

Előző blabla 1/23 Következő