A kommunikáció egyetemi szak tanterve (2002-)

Kommunikáció szak
Kód: KOMANE02

A végzettség megnevezése: "Okleveles kommunikáció szakos bölcsész (zárójelben a szakirány megjelölése)"
Tagozat: Nappali. Képzési szint: Egyetemi szintű alapképzés. A képzés jellege: Alapképzés.
Tanárképesség: nem tanárképes. Társítható-e: társítható. Munkanyelv: magyar.
Összesen: 140 kredit. Félévek száma: 10. Tantermi órák száma: 1350. Gyakorlati képzés: 49%.


A képzés célja


A képzés célja olyan szakemberek képzése, akiknek áttekintése van a társadalmat működtető kommunikációs rendszerekről, azaz a társadalmi kommunikációról mint társadalmi alrendszerről. Elméletileg megalapozott ismeretekkel rendelkeznek a társadalmi kommunikáció fontosabb intézményeiről és színtereiről, s ennek alapján felkészültek a társadalmi kommunikáció empirikus elemzésére, vizsgálatára. A kommunikációs szakemberek egy jelentős része - hivatásuk részeként - mások kommunikációjának fejlesztésében érdekelt, mint pl. a közvetítő-társadalmi segítők, szakemberek.

A képzés tanterve két tematikus egységből épül fel: egyrészt a minden hallgató számára kötelezően teljesítendő bevezető stúdiumok tartoznak ide, másrészt a kommunikáció vizsgálatának különböző területeit lefedő tantárgycsoportok. A képzésben három fő szakirány különíthető el, melyet a hallgatók az első kommunikációs szigorlat letétele után vehetnek fel. Ezek a következők:
(i) intézményes kommunikáció: a tömegkommunikáció elméleti és gyakorlati (szerkesztés, újságírás, stb.) ismereteinek oktatása;
(ii) társadalmi kommunikáció: a társadalmi, kulturális folyamatok, konfliktusok társadalomtudományi megközelítésének oktatása;
(iii) hálózati kommunikáció: a nyílt számítógépes rendszerek megjelenésének társadalmi-kulturális konzekvenciái.


A képzésért felelős tanszék(ek), oktató(k): Kommunikáció- és MéditudományiTanszék
Szijártó Zsolt
Szaktantervi szakértő, tanácsadó: Mester Tibor


A képzés felépítése


MK-1 Alapképzés
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN01 (30k).
Min.: 30 kredit. Max.: 32 kredit.
MK-2 Törzsképzés
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN02 (14k), KOMN03 (10k).
Min.: 24 kredit. Max.: 28 kredit.
MK-3 Szigorlat I.
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN11 (5k).
Min.: 5 kredit. Max.: 5 kredit.
MK-4 Szakképzés
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Min.: 24 kredit. Max.: 30 kredit. MK-4.2. Intézményes kommunikáció (szakirány)
A mérföldkő teljesítése kötelező a(z) Intézményes kommunikáció szakirányt végzők számára.
Kötelező tantárgyak: KOMN04 (16k).
Min.: 16 kredit. Max.: 16 kredit.
MK-4.3. Társadalmi kommunikáció (szakirány)
A mérföldkő teljesítése kötelező a(z) Társadalmi kommunikáció szakirányt végzők számára.
Kötelező tantárgyak: KOMN05 (16k).
Min.: 16 kredit. Max.: 16 kredit.
MK-4.1. Hálózati kommunikáció (szakirány)
A mérföldkő teljesítése kötelező a(z) Hálózati kommunikáció szakirányt végzők számára.
Kötelező tantárgyak: KOMN06 (16k).
Min.: 16 kredit. Max.: 16 kredit.
MK-5 Szakmai gyakorlatok
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN07 (8k), KOMN08 (11k), KOMN09 (8k).
Min.: 27 kredit. Max.: 27 kredit. Plusz max.: 2 kredit.
MK-6 Szigorlat II.
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN12 (5k).
Min.: 5 kredit. Max.: 5 kredit.
MK-7 Szakdolgozat
A mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak: KOMN10 (25k).
Min.: 25 kredit. Max.: 25 kredit.


Tantárgyak, tárgyelemek


"KOMN Kommunikáció nappali egyetemi alapkézés" modul KOMN01 Bevezető stúdiumok
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 30 kredit.
KOMN0101 Kommunikációs proszeminárium Kötelező [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0102 Bevezetés a társadalmi kommunikációba Kötelező [Előadás] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0103 Bevezetés a közvetlen emberi kommunikációba Kötelező [Előadás és szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0104 Bevezetés a tömegkommunikációba Kötelező [Előadás] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0105 Bevezetés a logikába Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 2. félév (max.: 4. félév).

KOMN0106 Bevezetés a szemiotikába Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0107 A társadalomtudományi gondolkodás alapjai Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0108 Bevezetés a kulturális antropológiába Kötelező [Előadás és szeminárium] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0109 A kommunikáció szociálpszichológiája Kötelező [Előadás] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 2. félév (max.: 4. félév).

KOMN0110 Az empirikus társadalomkutatás módszertana Kötelező [Előadás] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN0111 Bevezetés az informatikába Kötelező [Előadás] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 2. félév (max.: 4. félév).

KOMN0112 A kommunikációs technológiák története Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 1. félév (max.: 3. félév).

KOMN02 Kultúra és kommunikáció
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 14 kredit.
KOMN0201 Klasszikus és modern kultúraelméletek [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN0108 tantárgyelem.

KOMN0202 Klasszikus és modern társadalomelméletek [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 1. félév, max.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN0107 tantárgyelem.

KOMN0203 Posztmodern és kritikai elméletek [Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 2. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0107 és KOMN0108 teljesítése.

KOMN0204 Modern társadalmak kulturális rendszerei Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 3. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0108 teljesítése.

KOMN0205 Elméletek és modellek a kommunikációról Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 3. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0102 és KOMN0103 teljesítése.

KOMN0206 Bevezetés a humánetológiába Kötelező [Előadás] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Kollokvium
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 6. félév).

KOMN0207 A kommunikáció evolúciója [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 2. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0206 teljesítése.

KOMN0208 A nem verbális kommunikáció [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 2. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0103 teljesítése.

KOMN0209 A vizuális kommunikáció [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (min.: 2. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0103 teljesítése.

KOMN0210 Nyelv és kultúra [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN0103 tantárgyelem.

KOMN0211 Megismerés és kommunikáció [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 2. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0108 teljesítése.

KOMN0212 Történeti antropológia [Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 2. félév, max.: 6. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0108 teljesítése.

KOMN0213 Médiaelméletek [Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (min.: 2. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0104 teljesítése.

KOMN03 A kommunikáció-kutatás módszerei
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Feischmidt Margit
Teljesítendő min. 10 kredit.
KOMN0301 A kommunikációkutatás kvalitatív módszerei Kötelező [Előadás és szeminárium] 4ó/3k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 2. félév.
Felvétel feltétele: KOMN0110 teljesítése.

KOMN0302 A kommunikációkutatás kvantitatív módszerei Kötelező [Előadás és szeminárium] 4ó/3k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 2. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0110 teljesítése.

KOMN0303 Módszertani szemináriumok Kötelező [Szeminárium] 4ó/3k
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 2. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0110 teljesítése.


KOMN04 Intézményes kommunikáció (szakirány)
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 16 kredit.
Mérföldkő-előfeltétel: MK-3 teljesítése.
KOMN0401 Kommunikáció a szervezetekben Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0402 Tömegkultúra és (tömeg)kommunikáció Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0403 A tömegkommunikáció gazdaságtana Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0404 A kommunikáció szociológiája [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0405 Tömegkommunikációs intézmények [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0406 Műfajok a tömegkommunikációban [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0407 Közkapcsolatok [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0408 Nemzetközi kommunikáció, kommunikációpolitika [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0409 Jogi és etikai kérdések a tömegkommunikációban [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0410 Régi és új médiumok a tömegkommunikációban [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 10. félév (min.: 6. félév).


KOMN05 Társadalmi kommunikáció (szakirány)
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Feischmidt Margit
Teljesítendő min. 16 kredit.
Mérföldkő-előfeltétel: MK-3 teljesítése.
KOMN0501 Tömegkultúra és művészet Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0502 Rítus és kulturális emlékezet Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0503 Etnicitás és nemzeti kultúrák, multikulturalizmus Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0504 Gazdaságantropológia [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0505 Politikai antropológia [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0506 Vallásantropológia [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0507 Városantropológia [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0508 Transznacionális folyamatok [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0509 A nemek közötti társadalmi különbségek [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0510 A társadalmi rétegződés kulturális jellemzői [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 10. félév (min.: 6. félév).


KOMN06 Hálózati kommunikáció (szakirány)
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 16 kredit.
Mérföldkő-előfeltétel: MK-3 teljesítése.
KOMN0601 Elméletek a hálózati kommunikációról Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0602 Algoritmusok és programozási ismeretek Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0603 Adat és információ, tudás Kötelező [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0604 Kommunikáció és informatikai alkalmazások [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 6. félév (max.: 10. félév).

KOMN0605 Új médiumok eszközrendszere és működése [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 7. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0606 Mesterséges intelligencia és kognitív tudományok [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0607 A hálózati kommunikáció jogi és etikai kérdései [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0608 Kulturális konstrukciók az informatikában [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0609 Informatika és a társadalmi intézményrendszerek viszonya [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév, max.: 10. félév).

KOMN0610 Technológiai változások kulturális hatásai [Előadás/Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: K és / vagy Gy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 10. félév (min.: 6. félév).


KOMN07 A szakmai gyakorlat általános tárgyai
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 8 kredit.
KOMN0701 Esszé - írásóra Kötelező [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 3. félév, max.: 5. félév).

KOMN0702 Fotó, videó, képalkotás Kötelező [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 4. félév (min.: 3. félév, max.: 6. félév).

KOMN0703 Számítógépes alkalmazások Kötelező [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: alkalmanként. Javasolt felvétel: 3. félév (max.: 5. félév).

KOMN0704 Kulturális jelenségek elemzése Kötelező [Szeminárium] 2ó/2k
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 6. félév (min.: 5. félév, max.: 7. félév).

KOMN08 Szakmai gyakorlatok a szakirányokban
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 11 kredit és min. 2 tárgyelem.
Mérföldkő-előfeltétel: MK-3 teljesítése.
KOMN0801 Intézményes kommunikáció kutatószeminárium I. [Szeminárium] 2ó/5k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 7. félév (max.: 9. félév).

KOMN0802 Intézményes kommunikáció kutatószeminárium II. [Terepmunka] 2ó/6k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 8. félév (max.: 10. félév).

KOMN0803 Társadalmi kommunikáció kutatószeminárium I. [Szeminárium] 2ó/5k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 7. félév (max.: 9. félév).

KOMN0804 Társadalmi kommunikáció kutatószeminárium II. [Terepmunka] 2ó/6k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 8. félév (max.: 10. félév).

KOMN0805 Hálózati kommunikáció kutatószeminárium I. [Szeminárium] 2ó/5k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 7. félév (max.: 9. félév).

KOMN0806 Hálózati kommunikáció kutatószeminárium II. [Terepmunka] 2ó/6k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 8. félév (max.: 10. félév).

KOMN09 Intézményes szakmai gyakorlatok
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 8 kredit és min. 3 tárgyelem.
KOMN0901 Elektronikus média gyakorlatok I. Alapok [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN0902 Elektronikus média gyakorlatok II. Műsorkészítés [Gyakorlat] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (max.: 8. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0901 teljesítése.

KOMN0903 Nyomtatott média gyakorlatok I. Alapok [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN0904 Nyomtatott média gyakorlatok II. Újságkészítés [Gyakorlat] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (max.: 8. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0903 teljesítése.

KOMN0905 Multimédiás alkalmazás készítői gyakorlatok I. Alapok [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN0906 Multimédiás alkalmazás készítői gyakorlatok II. Fejlesztési gyakorlat [Gyakorlat] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (max.: 8. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0905 teljesítése.

KOMN0907 Kiadói szerkesztői alapismeretek I. Alapok [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN0908 Kiadói szerkesztői alapismeretek II. Kiadói gyakorlat [Gyakorlat] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (max.: 8. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0907 teljesítése.

KOMN0909 Kommunikációs intézményi gyakorlat I. [Gyakorlat] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: őszi félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN0910 Kommunikációs intézményi gyakorlat II. [Gyakorlat] 2ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: tavaszi félév. Javasolt felvétel: 4. félév (max.: 8. félév).
Felvétel feltétele: KOMN0909 teljesítése.

KOMN10 Szakdolgozat
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 25 kredit.
KOMN1001 Tudományos írásmű Kötelező [Szeminárium] 2ó/2k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 3. félév (min.: 1. félév, max.: 5. félév).

KOMN1002 Szakdolgozati szeminárium I. Kötelező [Szeminárium] 0ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 8. félév (min.: 6. félév).

KOMN1003 Szakdolgozati szeminárium II. Kötelező [Szeminárium] 0ó/4k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 7. félév).

KOMN1004 Szakdolgozat megírása Kötelező [Szeminárium] 0ó/15k. A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja: Gyakorlati jegy
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 10. félév.

KOMN11 Szigorlat I.
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 5 kredit.
Felvétel feltétele (tantárgy): KOMN01 teljesítése.
KOMN1101 Írásbeli Kötelező [Szigorlat] 0ó/0k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 4. félév, max.: 8. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1102 és KOMN1103 tantárgyelem.

KOMN1102 Szóbeli Kötelező [Szigorlat] 2ó/0k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 4. félév, max.: 8. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1101 és KOMN1103 tantárgyelem.

KOMN1103 Szigorlat Kötelező [Szigorlat] 0ó/5k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 5. félév (min.: 4. félév, max.: 8. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1101 és KOMN1102 tantárgyelem.
Felvétel feltétele: KOMN0301 és KOMN0302 teljesítése.

KOMN12 Szigorlat II.
Felelős tanszék: Kommunikációs Tanszék
Felelős oktató: Szijártó Zsolt
Teljesítendő min. 5 kredit.
Felvétel feltétele (tantárgy): KOMN02 teljesítése.
Mérföldkő-előfeltétel: MK-3 teljesítése.
KOMN1201 Írásbeli Kötelező [Szigorlat] 0ó/0k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1202 és KOMN1203 tantárgyelem.

KOMN1202 Szóbeli Kötelező [Szigorlat] 0ó/0k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1201 és KOMN1203 tantárgyelem.

KOMN1203 Szigorlat Kötelező [Szigorlat] 0ó/5k
Teljesítés módja: Szigorlat
Meghirdetés: mindkét félév. Javasolt felvétel: 9. félév (min.: 6. félév).
Párhuzamosan felveendő: KOMN1201 és KOMN1202 tantárgyelem.