A középiskolás fiatalok médiahasználati és kommunikációs szokásai

Kutatás a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja című programon belül.

1. A kutatás célja

„A projekt alapvető célja az, hogy bemutassa és közvetítse a Pécsi Tudományegyetem vonzáskörzetében illetve kötelékében található fiatal korosztály, középiskolások és egyetemi hallgatók számára az egyetem tudományos eredményeit, az itt folytatható tudományos munka értékeit.

Ezt a célt akkor tudjuk elérni, ha a fiatal korosztály nyelvezetével, kommunikációs stílusával, kommunikációs eszközeinek alkalmazásával közelítünk hozzájuk. A projekt segítségével egyfajta tudásbázist hozunk létre az Y-generációval való kommunikálás hatékony módjáról. Ezt a tudást közvetíteni kívánjuk a gazdaságban tevékenykedő cégeknek, az oktatóknak és a dolgozóknak egyaránt.”

Jelen (Fiatalok kommunikációjának megismerése című) kutatási alprojektben – kvalitatív és kvantitatív módszerek alkalmazásával – fel kívánjuk tárni a középiskolás-egyetemista célcsoport legfontosabb kommunikációs színtereit és formáit, médiahasználatuk jellemzőit, magyarázatot és útmutatót kívánunk adni a velük való kommunikációhoz.  Az elmúlt évtized kommunikációs átalakulása, az új kommunikációs médiumok elterjedése leginkább ezt a korosztályt érintette, alapvetően megváltoztatva a csoportképzés, a mindennapi orientáció hagyományos mintáit. A kutatás főbb területei a következők:

  • az intézmények szintje: hogyan reagáltak erre az átalakulásra a legfontosabb szocializációs intézmények – a család és az iskola, ill. milyen új intézményes kereteket hozott létre önmaga számára ez a korosztály;
  • a mindennapi élet szintje: hogyan változtak meg a mindennapi érintkezés bevett mintái a mediatizáció, virtualizáció hatására.

 

A kutatás különös hangsúlyt fektet:

  • az ifjúsági kultúra átalakulásának, mediatizálódásának nemzetközi összehasonlítására, a nemzetközi összefüggéseinek felfejtésére;
  • a régión belül különböző középiskola-típusok kiválasztására, s ezekhez kapcsolódóan eltérő ifjúsági szubkultúrák vizsgálatára;
  • a projekthez kapcsolódik egy esélyegyenlőségi kompetens is, amely ugyanezeket a kérdéseket roma fiatalok és hátrányos helyzetű fiatalok körében kiemelten vizsgálja.

A kutatás multidiszciplináris és többmódszerű, tehát a jelenség különböző aspektusait több módszerrel és különböző diszciplináris tradíciókból vizsgálja. Ezen almodulok megvalósítását különböző szakmai kompetenciákkal bíró munkatársak – kommunikáció- és médiakutató, szociológus, kulturális antropológus – bevonásával tervezzük.

 

2. A kutatás módszere

Összetett, vagyis a különböző kérdések megválaszolására hivatott modulokban más és más módszert alkalmazunk. A kutatás legfontosabb módszertani hátterét a média-etnográfia jelenti, amely magában foglalja médiahasználatot dokumentáló napló készíttetését, majd elemzését, a közvetlen megfigyelésen alapuló terepmunkát éppúgy, mint az ifjúsági kultúra legfontosabb tényleges és virtuális médiumainak –  a blogoknak, fórumoknak, közösségi platformoknak stb. – vizsgálatát is.

2.1. Desk research: a ifjúsági kultúra-kutatás nemzetközi szakirodalmának feldolgozása, különös tekintettel a médiahasználattal összefüggő és a diszkurzív aspektusokra;

2.2. Kutatószemináriumok – középiskolások kommunikációs szokásainak, médiahasználatának vizsgálata (diákokként 1 teljes hétköznap és egy hétvége vizsgálata – kb. 50 diákot vállalt a kutatás) E modulhoz kapcsolódóan előzetesen ki kell dolgozni a kutatás módszertanát, meg kell határozni az adatok felvételének, feldolgozásának, értékelésének és  összehasonlíthatóságának módját. E modul eredményeit a kutatás lezárulása után készített beszámoló tartalmazza.

2.3. Esélyegyenlőségi projektek – hátrányos helyzetű, ill. roma fiatalok kapcsán ugyanezen kérdések vizsgálata.  E modulhoz kapcsolódóan előzetesen ki kell dolgozni a kutatás módszertanát, meg kell határozni az adatok felvételének, feldolgozásának, értékelésének és  összehasonlíthatóságának módját. E modul eredményeit a kutatás lezárulása után készített beszámoló tartalmazza.

2.4. Hallgatói (film/fotó) pályázat – a pályázat célja, hogy különböző aspektusokból bemutassa a középiskolás, egyetemista generáció viszonyát a kommunikációhoz, az új mediális platformokhoz. E modulhoz kapcsolódóan ki kell dolgozni a pályázat koncepcióját és konkrét szövegét, meg kell határozni a lebonyolítás lépéseit, a pályaművek elbírálásának módját. E modul eredményeit a kutatás lezárulása után készített beszámoló tartalmazza.

 

3. A kutatás résztvevői

A projekt megvalósításában döntő részben a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatói (főleg a szubkultúra- és ifjúsági kultúra kutatásban tapasztalattal rendelkező kutatók) vennének részt. Az adatok felvételébe és elemzésbe bevonnánk a szak hallgatóit is. A kutatásnak az egyetemi oktatással való összekapcsolása számos más, korábbi munkánk során igazolt előnnyel is járna: pl. az eredmények visszacsatolása az oktatásba azok társadalmiasulásának (disszeminálásának) leghatékonyabb módja.

 

Pécs, 2013. január 3.                                                                                    Szijártó Zsolt